2014. március 27., csütörtök

Top 10 kedvenc szerző

Elég nehéz feladat elé nézek, mert hiába böngészem át az olvasmányaimat - nincs túl sok olyan könyv, ami egy szerző keze munkája lenne. Mindig igyekszem egyet-egyet csipegetni a nagyobb írók munkái közül, hogy minél többet ismerhessek meg. Sajnos akiktől sokat olvastam, azokat egyáltalán nem mondanám jó írónak, a sorozatot viszont, amivel éppen foglalkoztam, nem akartam félbehagyni. Leiner Laurát így például, akitől 9 könyv után váltam el, semmiképp sem tenném fel a listámra.
Sok nyűgöt rejt a sorszámozás, mert néhány írót furcsa érzés összehasonlítani, nem egy asztalon szerepelnek. A szempontjaim a következők: Leemelném-e gondolkodás nélkül egy könyvesbolt polcáról azt, amin a nevét látom? Milyen hatékonyan kommunikált velem a mű olvasása során?

10. Jonathan Stroud

Őt azért választottam, mert az egyik legjobb fantasy-élményemet köszönhetem neki. Nagyon ötletes és egyedi világot kreált, a stílusa pedig könnyen érthető, egyszerű, de szórakoztató. Itt igazából a Bartimaeus trilógiára gondolok (ma már tetralógia, vagy már többkönyves sorozat, szösz tudja). A dzsinn szemével írja le a történteket, de olyan cinizmussal áll hozzá mindenhez, szerintem fergeteges. (Ez egyébként eltűnik a 3. kötetben, ahogy a főhős elfárad, "megöregszik".)
Ő így egy kicsit kivétel - az ötlete tetszett, az hozta őt ide.

9.  Böszörményi Gyula

Tőle több ifjúsági regényt is olvastam, és minden egyes alkalommal elámított a szerző fantáziája. Elég termékeny író, ontja magából a meseregényeket - személyes kedvencem a Rémálom trilógia. Viszont épp az imént döntöttem el, hogy komolyabb műveit is elolvasnám (természetesen ezt a "hangvételre", nem pedig a műfajra értem).

8. Görgey Etelka (Raana Raas)

Szerintem a legkiemelkedőbb kortárs magyar sci-fi író. Az Időcsodákig még nem jutottam el, de szemernyi kétség sincs bennem a... Csodaidők után. :D Ha továbbolvasok, biztos megtudom, miért ez a cím.
De a lényeg! Nagyon izgalmas, fordulatos, mellőz minden mai sallangot, és nyáladzást. Gyakorlatilag minden korosztálynak ajánlható (jó, azért mondjuk 15+), van benne románc, harc, izgalom... De semmi sincs eltúlozva. Nem kacifántoskodik, és mégis, annyira az életről szól! Persze, egy feldúlt életről éppen a Csodaidők esetében, de a végére persze minden összeáll.

7.  C.S. Lewis

Narnia krónikái. Hát persze. Meghatározó mű a gyermekkoromból. Biztos nem vagyok egyedül azzal az álláspontommal, hogy szeretem, ha az erkölcsi, hitbeli mondanivalót nem a már ezerszer előcitált bibliai idézetekkel példázzák. És ezt nem lehetetlen megoldani, mutatja az író. Narnián és Aslanon túl ott van még a Csűrcsavar levelei is. Szórakoztató, és tudja, ki a célközönség - ennek megfelelően csomagolja az üzenetet, és szerintem ez egy nagyon fontos írói tulajdonság.

6. Lázár Ervin

A fehér tigris. Erre az egy hosszabb művére emlékszem most kapásból, illetve a Hét szeretőm, és a Bűvész c. rövid novelláira. Mindet annyira szerettem, hogy nem is jutott eszembe lehagyni erről a listáról! Azon gondolkoztam, hogy újraolvasom A Négyszögletű Kerekerdőt, és a többit, amik még kicsi koromban nagyon sokat jelentettek nekem. Ezek a mesék pedig mind szeretetről, barátságról szóltak. Azért tartom különösen jónak a magyar írókat, mert olyan életigazságokat tudnak megfogalmazni olyan kreatív formában, hogy az kevés szerzőnek sikerül! Nem akarok leszólni egy üzbég, vagy azerbajdzsáni alkotót sem - de egy magyar lelkéhez talán egy másik magyar lelke szól csak igazán.

5. Stephen King

Kicsit borongós lehet az ízlésem így, hogy a horror királya az 5. helyen csücsül. Amivel igazából elnyerte ezt a helyet, az a Remény rabja c. kötet rövidebb írásai közt lapul. Több is van, de az azonos című kiskönyv (?) miatt került ide. És a Ragyogás. És a Setét torony. És a Lisey története. Azt gondolom, hogy egy olyan szerző mindenképp jó helyezést érdemel, ha ennyi kategóriában helytáll. Nagyon régóta ontja már magából a könyveket, és még mindig támadnak új ötletei.

4. Jókai Mór

Sokat gondolkoztam, hogy a dobogóra tegyem-e, de végül a tájleírásai miatt kényszerítettem a 4. helyre. Méltatlan, gonosz dolog tőlem, mert bár nagyon szeretem Jókai Mór írásait, sokszor kedvem támadna átugrani azt a néhány bejegyzésnyi szemléltető törekvést.

3. Tóth Krisztina

Először kisebbként találkoztam a novelláival, és még nem egészen értettem őket. Így, idősebb fejjel már könnyen felfogható ez a fajta borongós realitás, amivel a műveiben eddig találkoztam. A verseivel még nem ismerkedtem meg elég behatóan, de a prózája alapján számomra a legjobb kortárs írók közt van - illetve a listám alapján ő lenne a legjobb, de ezt olyan túlzónak érzem, mert olyan sok remek író van még.

1-2.Wass Albert, Mikszáth Kálmán

Hűha. Nem tudok dönteni. Már csak azért sem, mert Wass Alberttől még csak a Funtineli boszorkányt (és a többi hozzá tartozó könyvet) olvastam, viszont az annyira tetszett, hogy legszívesebben újra elolvasnám - ez azért érdekes, mert nem szokásom. Túl sok könyvet halmozok fel ahhoz, hogy egyre, vagy kettőre dupla időt szánjak. :(
Mikszáth Kálmánhoz azonban több ízben is volt szerencsém. Sipsirica. Tóth atyafiak. Jó palócok. Persze, kötelezőként sokan ismerik... És sokan utálják is is szegényt, mert természetesen a kötelezőket utáljuk. (Én csak olvasás után 1-2 hónappal tudom megszeretni a jókat, herótom van attól, ha rámkényszerítenek ilyesmit.)
De szóval ott tartottam, hogy nagyon szeretem. Sokszor mesél az ártatlanságról, hogy az hogy esik e rút világ áldozatául. Szívhez szóló, bár meg kell szokni az akkori nyelvezetet. Talán túl igényes a mai szemnek-fülnek. :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó bejegyzés, kedvet kaptam egy-két író művének elolvasásához :) Lassan én is megírom a listámat, az enyémen is ott lesz Stephen King és Mikszáth, az biztos :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! :D Kíváncsian várom a Te listádat! :)

      Törlés