2014. március 17., hétfő

Fullmetal Alchemist (Testvériség)


Meg merem kockáztatni, hogy aki már kicsit is foglakozott animékkel, bizonyosan találkozott ezzel a sorozattal. (Ezzel is, és az elődjével is.) Az Animax jóvoltából vetítették itthon, szinkronnal.

Hossz: 64 rész
Év: 2009-2010.
Stúdió: BONES
Zene: Akira Senju
Manga: 27 kötet
Manga szerzője: Hiromu Arakawa
Eredeti oldal: http://www.hagaren.jp/
Ami kétségeket ad az embereknek hogy ne legyenek dicsekvők, az az igazság.

  A történet nagyon röviden - annak, aki nem ismeri

Egy világ, ahol az alkimisták nem furcsa, megszállott aranycsinálók, hanem harcosok, orvosok, és tiszteletreméltó tudósok. A képlet nem krétaporos, hosszú, kibogozhatatlan jelek sorozata, hanem egy alkimistakör. Kézrátétellel kapcsol, és átalakít. Ez így bizony túl egyszerű lenne, ezért létezik az egyenértékűség elve, mely szerint annyit kapsz, amennyit beleadsz. Lehetne egyszerű kémia is, de Edward és Alphonse Elric a testükkel fizettek azért, hogy az édesanyjukat viszonláthassák. Azután a borzasztó nap után, hogy humán-transzmutációval kísérleteztek, annak szentelik az életüket, hogy újra a régiek legyenek.
Ez tényleg nagyon rövid volt...

Miért jó ez az anime?


Mivel tényleg elég ismert, inkább azt írom le, hogy én mit szerettem benne igazán. Negatívumot nem tudok, és nem is igazán akarok találni, és épp ez gondolkodtatott el - miért jó ennyire?
Minden karakter összetett, sokoldalú, szerethető és sokszor még a legocsmányabb, leggonoszabb ellenlábas is sajnálat tárgyává válik. Talán az egyik kulcspont... Az ellenség olyan kétségbeesetten kapaszkodik valami felé, olyan szánalmasan esetlen a cél, hogy az ember szíve összeszorul - annak ellenére, hogy a "gonoszok" nem félnek halomra hentelni (alliteráció, jee) az embereket.
Az alaptörténet nagyon ütős, a cél világos, és nincsenek fillerek, amik közbeékelődnének. Más animékben idegesítő lehet a sok visszatérő mondat, frázis, itt ez a "szegény Elric-gyerekek megjárták a poklot" formában mutatkozik meg. De engem nem zavart, hogy szinte minden epizódban feltűnt, mert ha az ember belegondol, kevés nagyobb szörnyűséget lehet ennél elképzelni. Egyéni tragédiák terén egyértelműen aranyérmesek.
Ami számomra a legjobban ütött, az a vége volt. Tehát jön a spoiler, igen. A megoldás végig az orruk előtt volt, de szükség volt az elmúlt évekre, kalandokra és tapasztalatokra ahhoz, hogy erre rájöjjenek. Edwardnak fel kellett nőnie ahhoz, hogy eldobja magától az alkímiát - azt, ami őt valamilyen szinten naggyá tette, ami hatalmat adott neki, és amibe görcsösen kapaszkodva hajszolta az igazságot (minden értelemben), és persze a megoldást. Észre kellett vennie, hogy nem az alkímia, a hatalom teszi az embereket naggyá, illetve hogy vannak sokkal fontosabb dolgok a világon. Elképesztő az utolsó rész. Nem is tudom, hányszor néztem meg. Olyan alapvető dolgokra mutat rá, hogy az már szinte fáj, de azért üt, mert nincs az ember szájába rágva az egész. Nem mondják el háromszor, egymás nyakába borulva, hogy mire jöttek rá, és mindezt még kiegészíti a sok pörgős jelenet, akció, harc.
A humor az egyik legfontosabb komponens, hiszen nélküle a történet borzasztóan komor lenne. A jópofa inkább az, hogy a legváratlanabb, leglehetetlenebb pillanatokban, akár egy véres harc közben is felbukkanhat egy poén. Elég furcsa érzés, mikor az egyik pillanatban az ember még izgul a küzdelem kimenetele miatt, megrendül egy-két végtag elvesztésén, a következőben pedig már sírva nevet valami hülyeségen.
Amit még hozzátennék mindehhez, az a zene. Akira Senju olyan melódiákat ütött össze ehhez a sorozathoz, amik olyan gyönyörűen, olyan szívbemarkolóan egészítik ki a jeleneteket, hogy nem egyszer majdnem sírva fakadtam.



Testvériség és testvériségtelenség

Én őszintén szólva sokszor már figyelmen kívül hagyom az első szériát. Mondhatnám, hogy azért, mert kevésbé követi a mangát, de igazából ennek jobban szeretem a végét. Nagyobbat üt. De a sima FMA is nagyon élvezhető, illetve vannak ott más, megdöbbentő és érdekes dolgok, amiken jó elgondolkodni. Arról nem is beszélve, hogy az FMAB az elődje miatt sok kisebb történetet mellőz, a lényegre szorítkozik. Azokat a jeleneteket, történetrészeket amik mindkettőben előfordulnak, a későbbi sorozat inkább csak összefoglalja, így ez nem zavaró egymás után megtekintve sem. A grafika viszont sokat javul az utóbbiban.

Szerintem 10/10

Bár a nekem tetsző műveket sokszor hajlandó vagyok indokolatlanul felpontozni, itt nem furdal a lelkiismeret. AnimeAddicts-on 9.60-as értékeléssel büszkélkedik, és több, mint 1600 ember avatta a kedvencévé. Jogosan magasztalom!

4 megjegyzés:

  1. Nekem az első tetszett jobban, viszont ennek a végét jobban kedvelem. Illetve ott vannak még a filmek, egyiket sem hagynám ki. Az értékelésed meghozta a kedvemet egy maratonhoz. :D

    VálaszTörlés
  2. A filmek közül még csak azt láttam, amelyik az első szériát gykorlatilag lezárja... Nem is igazán maradt meg, annyira elteltem a Testvériséggel, és a végével. :) De az első sorozat számomra nagyon meghatározó volt, hiszen mégis azzal találkoztam hamarabb, azért rajongtam először.
    Egyébként ezzel most én is maratonoztam, 3 nap alatt néztem végig. Kicsit úgy éreztem, hogy talán nem egészen ép, amit csinálok. :'D

    VálaszTörlés
  3. Én csak az első szériát láttam, de azt imádom, legalább négyszer végignéztem.
    A Testvériségbe ugyan belekezdtem, de annyira felidegesítettem magam rajta, hogy az 5. rész körül rész közepén abbahagytam, és inkább elölről kezdtem az első szériát :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nehezen szántam rá magam egyébként, mert eldöntöttem, hogy az első széria annyira jó volt, hogy csak elrontani lehet. Aztán hogy bőgtem az utolsó rész után! :D
      Érdekes, így nekem meg már ahhoz jött meg a kedvem, hogy az elsőt nézzem végig megint. :D Az openingeket annál jobban is szerettem.

      Törlés