2014. március 3., hétfő

Anne Rice: Lestat, a vámpír

Szintén utazókönyvként kaptam a kézhez, ezúton is szeretném hát megköszönni @Chuti türelmét ezen a téren. Remélem enyhítő körülménynek számít, hogy beleszerettem a könyvbe. :) (Igen, ebbe is...)
A könyv 1995-ös kiadásának borítója. (Európa kiadó)
Először, mint jó kislány, az Interjú a vámpírral c. könyvet olvastam, sorrend pipa. Ugyanis ez a kiadás egy mára már több, mint tízrészes vámpíreposz második kötetévé vált. Nem tudom, hogy végigzongorázom-e valaha... Azonban ez az első könyv, amit az elmúlt évek vámpírhulláma után hajlandó voltam elolvasni ebben a témában, olyan rosszul lettem a Tvájlájt-hatástól. Szeretném azt hinni, hogy a fehér csillámvámpírok még csak köszönőviszonyban sincsenek az eredeti fajjal, csak a rájukaggatott név miatt sorolandók ugyanabba a kategóriába.

Anne Rice és a könyvei

Az írónő

Anne Rice, születési nevén Howard Allen O'Brien (New Orleans, 1941. október 4. –) amerikai író. Leginkább a Vámpírkrónikák című sorozatáról ismert. Művei csaknem százmillió példányban keltek el világszerte, ennélfogva a modern kor egyik legolvasottabb szerzője. (...) Álnevei közül a Rice a legismertebb. Emellett még két álnevet használt: Anne Rampling és A. N. Roquelaur
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Anne_Rice
Saját oldala: http://annerice.com/

A történet röviden és spoilermentesen

Kéne egy mozgalom a spoiler magyaros változatának megkeresésére, megtalálására. Olyan méltatlannak érzem ezt a kifejezést, főleg egy könyvvel kapcsolatban.
Az interjú a vámpírral c. könyvben már megismert Lestat életét kísérheti figyelemmel az olvasó ebben a könyvben. Hogyan tevénykedett éltében és holtában... Igen. Ennyit lehet erről beszélni úgy, hogy ne lőjem le a poént.

Szubjektív

Ez a könyv gyakorlatilag Lestat tanulóéveiről szól. Legfontosabb kérdése, hogy hogyan lett azzá, ami? Ebben a történetben minden vámpír - aki megúszta az öröklétből eredő őrületet - külön egyéniség. Lestat az én szememben a "gyönyörű" iránti szenvedély megtestesítője. Ő mindenben és mindenkiben a szépet keresi, legyen az ember, tárgy, férfi vagy nő. Emiatt bekukkant egy kis homoszexuális felhang is, de engem ez nem különösebben zavart, számomra ez is a természetfelettiséget hangsúlyozta. Földöntúli szépség és földöntúli vonzalmak.
Lestat tehát tanul, de majdnem végig bizonytalanságban jár, mert saját identitását keresi - legalábbis én így éreztem. Mindig talál egy aktuális, de rövidtávú célt, ami egy ideig leköti, tapasztalatokkal szolgál a számára, de aztán ez valamilyen okból kifolyólag megszűnik. Irracionális, érzelemalapú döntések jellemzik Lestat karakterét, egy csepp naivitással megfűszerezve, de ez csak szimpatikusabbá teszi, illetve az E/1-es elbeszélés is empátiát kelt, hiszen elsőkézből kapjuk meg a főszereplő gondolatait. Én megszerettem a főszereplőt, noha erre szerintem nem volt különösebb okom, és még csak nem is értettem meg sokszor...
Új képet kaptam a vámpírokról. Néhány mítoszt ugyan mellőz, de a főbb jellegzetességeket megőrizve mutatja be az élőholtak ezen fajtáját. Ez a kép is romantizált... De legalább ténylegesen szörnyek! ...És nem szerelmes csillámemberek. Érdekes, hogy az élőhalottak eredete itt Egyiptomból kerül szervírozásra, Ozirisszel és Ízisszel egyetemben. Ezzel én nem akarok vitatkozni, meg voltam elégedve a magyarázattal, érdekesnek találtam. Nyilvánvaló, hogy ez a történet is kicsit messzebb áll az eredeti "vérszívó démon" mondáitól, melyek majdnem minden nép történetében felbukkannak. (Kivéve nálunk. Mi lidércet és rézf*szú baglyot kaptunk - vagy ezzel csak engem ijesztgettek a nagyszüleim?...) Ma már - mondanom sem kell - a vámpírokról alkotott kép a végletekig romantizálódott-nyálasodott, de Lestat nem lesz emberibb a döntései miatt, ösztönlény, démon marad. Illetve magát a könyvet sem sorolnám Meyer kisasszony művei mellé, semmiképp sem! Itt szerintem sokkal mélyebb dolgokról van szó - énkeresésről, az élet értelméről - és nem mellesleg a történet is szilárd lábakon áll. Van egyféle tetőpont, de valahogy úgy éreztem, hogy a feszültséget, izgalmat folyamatosan adagolja a könyv.
Erősen gondolkoznom kellett, mikor negatívumot akartam találni - nehogymár ilyen jó legyen egy könyv?! Egyet találtam - ez a rockzenei szál olyan kurtán-furcsán oda lett csapva. Érdekes keretet ad a történetnek, és Rice is jövendőt mondott ezekkel a sorokkal. Hiszen ha régen valaki könyvben vallotta volna be, hogy igazából egy élőhalott, nem újságírók vennék körbe, hanem féltéglát kapna az arcába, vasvillát a hátába, és rövid úton meg lenne égetve. A mai humánus emberszemlélet is legalább börtönbe zárhatná ezt az emberarcú démont... De nem, rockistenként imádjuk. És ez valahol ismerős is.
"No, miből lesz a cserebogár?..."
A kedvencem ezzel szemben az ősatya kitartó keresése volt, illetve a nagy találkozás.
Még néhány megjegyzés... A leírások színesek és élénkek, és érdekes, hogy az első "felvonás", mikor még Lestat ember volt, igazából Robert Merlét juttatta eszembe. Szerettem ezt az "archaikus" elbeszélői stílust, hitelessé tette a történetet.

Szerintem: 10/8,7


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése