2014. február 15., szombat

Seirei no Moribito

Úgy döntöttem, hogy ennél az animénél körültekintőbb leszek, és már az első résztől kezdve elkezdem fejtegetni a véleményemet. A legelső benyomásom igen pozitív lett, hiszen a openingben rögtön felismertem Hyde rég nem hallott hangját. Bizony a L’arc~en~ciel (Laruku) játsza az intrót, amitől nekem azért termelődött a boldogság, mert gyakorlatilag ez volt ezidáig az egyetlen japán zenekar, amiért hajlandó voltam hosszú távon rajongani.


Az, hogy a grafika gyönyörű, már az első pillantás során feltűnik. Szeretem azokat az animéket, amik nem gyilkolják meg az élvezetet a képkockákon való spórolással, és a hajat fújja a szél (netán még séta közben is mozog a fej tetején, de az már igazán a csúcsok csúcsa), a fej mozog, és körbenéz, a karakter pedig nem egy papírbábuként beszél (és még megköszönheted, hogy a szája legalább megmozdult). A színvilág egyébként reális, szép egyensúlyt találtak a sötét és a világos közt. Merthogy reális... Na mindegy. Az öltözékek is szépen illenek a világba, mellőznek minden buta sallangot, és tetszik, ahogy gondosan megmutatják a népek közti különbségeket. (Gondolok itt a yakue nép hajviseletére és ruházatára.)
Az első benyomásaim közé tartozik, hogy ez a sorozat is ontja magából azokan a jellegzetes, szeretnivaló japános bölcsességeket. Egyszer istenuccse' összeírom az összeset, amit valaha hallottam. Megnyugtató, hogy ezek azért általában hordoznak igazságot...

Egy-két háromnégyöthat adat

2007-es animéről van szó, amely 26 részen át boldogít bennünket. Naoko Uehashi regénye szolgáltatja az alapot, melyet a Production I.G vett gondozásba.
Az elején nagy naivan azt gondoltam, hogy egy szépen összehozott történelem-alapú sztorit nézek, de... De nem. Vannak ugyan utalások a japán mitológiára és hitvilágra, de csak annyi, mint más animékben, az egész egy fiktív világban játszódik, melyben Sagu és Nayug különül el egymástól - ergo van egy emberi, fizikai sík és szellemi világ is.
A történet színhelye az Új Yogo Birodalom, ahol a Mikado, a császár az úr. Az ő második fia Chagum herceg, akit egy baleset után Balsa, az arra járó lándzsaforgató ment meg.

Szereplők:

Most csupán a két legfőbb karaktert összegzem gyorsan, mert a többivel együtt akár regényt is kiadhatnék erről a gárdáról.

Balsa: A főhős harcosnő. Az a feladata, hogy megvédje Chagum herceget. Az egyetlen probléma ezzel a karakterrel az volt (főként a stúdiónak, engem inkább mulattatott), hogy egy szótlan, titokzatos, mégis nagyon ravasz harcosról van szó. Nomármost egy protagonistaként illő dolog, hogy közli velünk a gondolatait, de hogy oldja meg, ha nem szeret cseverészni? Hát magában beszél, igen... (Narutonál is ilyen a helyzet, csak azzal a különbséggel, hogy mivel alacsonyabb az átlagéletkor a nézők közt, minden magyarázatot foggal-körömmel értetlenkednek ki a szereplők egymásból. A másik, hogy Narutonak nem sok gondolata van... Vagyis nem volt. Szerintem most sokat fejlődött a karakter, de ez most nem ide tartozik.)

Chagum: A herceg, akit megszállt a vízszellem. Szeretem ezt a karaktert, főleg az összetettsége miatt. Az elején egy riadt kis kölyökként kikerül a világba, de csendesen viseli a sorsát, keveset vinnyog, de azért megmutatkozik, hogy nem ehhez a miliőhöz szokott. Szóval elkényeztetett, de ez a vonás nem olyan eltúlzott, hogy bosszantó legyen. Nagyon emberivé teszi a félelem, amit a végén érez, mikor elmondják neki, hogy mi is vár rá pontosan.

Történet (hárdkór szpojlering)

Az események azzal kezdődnek, hogy Balsa megmenti a herceget, aki egy baleset miatt egy erős sodrású folyóba zuhan. A harcos a palota vendége lesz, de éjszaka meglátogatja a császár második felesége, aki elmeséli neki, hogy a délutáni eset egy merénylet volt. Amit a császár parancsára hajtottak végre. Aki Chagum herceg szerető papája. Hm.
Az a helyzet, hogy a srácot megszállta egy tende, vagyis egyfajta víziszellem. Mint az később kiderül, ez gyakorlatilag a szellem tojása, amit az öreg víziszellem helyezett belé, hogy majd elhozza a víz áldását a földre, ha kikel. Én nem tudom, lehet, hogy nagyon beteg vagyok, de nekem végig valami ilyesmi jutott eszembe:
Tehát nem valami szentégesgyönyörű dolog, hanem hogy valami lepetézett abba a szerencsétlen gyerekbe. De nem. Én vagyok beteg.
Balsa vállalja a feladatot, és elviszi a herceget, hogy megmentse őt a fenséges papától. (Tudom, hogy teljesen más világ, és hogy át kéne érezni, de úgy felfordult a gyomrom, mikor emlegették a császár atyai könnyeit, hogy nem ő akar végezni a fiával - mert így kéne -, hanem inkább majd a bérgyilkosok. Ha volt, ami nagyon felbosszantott, akkor ez volt az.)
Így tehát elindulnak, vándorolnak, mennek-mendegélnek, túlélnek. Nagyrészt rejtőzködnek, és élik az életüket, Chagum igyekszik integrálódni az új környezetbe kisebb-nagyobb sikerekkel. Ezen a ponton megjegyezném, hogy aki a harcok és csatajelenetek miatt vetné rá magát a sorozatra, hűtse le kicsit a harcikedvét. (Én is így találtam meg, egy youtube best fights válogatásban.) Ugyan tényleg vannak remek megoldások, de túlnyomórészt Chagum jellemfejlődése van a középpontban, az egyes karakterek kibontása, illetve nyomozás az élienpete a tendetojás eredete után.
Nagy kedvencem az udvari asztrológusok kompániája, akik egy a föld alá zárt, kőtáblákra rögzített ősi könyv megfejtésével próbálnak előrejutni. A legédesebb dolog pedig a titkok megőrzésére tett jelképes törekvés az itt dolgozó emberek részéről:
"Nincs itt senki rajtunk kívül!" - Ez a varázsszó, és a lelkes segéd rögtön se hall, se lát. Imádtam.
Természetesen Chagum megszereti az őt körülvevő új arcokat, és nagyon sokat tanul a világról magáról is, a végére pedig saját döntése lesz a vízi szellem védelmezése, és világra segítése(!). Torogai sámán külön színfoltja a történetnek, de nem csupán egy mókás kis öregasszony, hanem bölcs tanító, előrelátó stratéga, és - egy kis túlzással - harcos is.

Összegzés

Nekem nagyon tetszett ez a sorozat, amihez hozzájárult a grafika, a szerethető karakterek garmadája, egyedi és lehengerlő történet, illetve az okosan elosztott és elsimított akciók, történések. Magyarán szólva mindig volt, ami fenntartotta az érdeklődésem, még ha nem is dúlt a cselekmény a képernyőn.

Szerintem 10/9

De csak mert nem volt nagy katarzisélmény. Mikor jött a Rarunga, azért összecsináltam magam rendesen az izgalomtól...

Egyébiránt pedig köszönöm az AnimeAddictsnak, hogy elkövethettem a sorozat megnézését. Az információkat javarészt innen válogattam, itt azért van bőven olvasivaló a világról: http://moribito.wikia.com/wiki/Moribito_Wiki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése