2014. február 15., szombat

Jon Ronson: Kecskebűvölők

Sokszor van az úgy, hogy az ember eldönti; csak akkor nyúl a filmhez, ha az alapot szolgáltató könyvet is elolvasta. Ez meg is történik ebben a sorrendben, és kiderül, hogy a nyomtatott verzió sokkal eredetibb élményt nyújt, mint a mozgókép.
És van az úgy, hogy fordítva sikerül a dolog, utólag jövünk rá arra, hogy a forgatókönyv bizony egy író korábbi kiadásából származik. Elolvassuk a könyvet, és vagy örömködünk, hogy még többet kaptunk az élményből, vagy... Vagy nem.

Szóval van ez a produktum. Mikor először találkoztam vele, ő film volt, én meg néző a moziban. A barátaim, akikkel mentem, nagyjából agykárosodást szendvedtek ettől az intenzív abszurditástól.
„Ha vízszintesen felrakott kőfalnál kell várakoznod, ne állj függőlegesen! (...) Ha fán vagy, próbálj úgy kinézni, mint egy fa. Nyílt terepen gömbölyödj össze, mintha szikla lennél. Épületek között, mintha csővezeték volnál. Ha egy fehér fal előtt kell elhaladnod, használj kifordítható ruhadarabot. Tarts magad elé egy fehér négyzetet, ahogy mozogsz. Gondolkodj feketén. Ez a semmi, a nemlét.”

Jon Ronson, könyv és film

Európa kiadó
Jon Ronson egy, az 1967-es évből származó welszi újságíró. Több dokumentumfilmet is forgatott, illetve életet adott néhány másik könyvnek is, melyek közül A pszichopatateszt c. műve jelent meg még magyarul.
A könyv tulajdonképpen egy tényfeltáró dokumentum szeretne lenni, de őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mennyire komoly, és melyek azok a részek, ahol az író engedte szárnyalni a fantáziáját. Ha az egészet teljes hitelességgel vetette papírra, akkor vagy egy spanglival ment látogatóba az interjúalanyokhoz, vagy mindenki őrült, aki hajlandó volt szóba elegyedni ezzel a fickóval. Ha pedig vicc, akkor nagyon jó.
Mivel én beleestem a "fordított-sorrend" csapdába, először a filmet láttam - ahogy ezt meg is jegyeztem volt. George Clooney, és Obi Wan Kenobi a főszereplők, akik vérkomoly arccal alkotnak igazi komédiát. Tehát igen, a filmes adaptáció egyértelműen móka és kacagás, de természetesen nem az Adam Sandler-féle humorral operál.
Tulajdonképpen eléggé összezavarodtam, mert szeretném azt hinni, hogy a könyv teljesen fikció, de erre semmiféle utalást nem találtam, és mivel jóféle 21. századi gyermek vagyok, nagyok szkeptikusan állok hozzá az olyan dolgokhoz, amiknek kacsa-szaga van. (Az internet hasznos befolyása...) Ellenben ennek a hátulütője az, hogy megrekedtem ebben az állapotban; "Most komoooly, vagy nem komoooly, vagy most mi vaaan?" De ettől a dilemmától most inkább elvonatkoztatnék, mert különben sosem fogok tudni kikászálódni ebből a gödörből.
A lényeg, hogy a könyvet nem tudom önmagában szemlélni a film ismeretében. Nehéz róla írni, mert egy újságíró nyomozásait írja le, aki dokumentál, tehát cselekmény, fordulópont nem igazán van benne, inkább egy frappáns, elgondolkodtató zárást mondhat a magáénak. Elég kemény kritikát mond a társadalomról, és leginkább egyes világnézetekről, a mai életfelfogásról. Illetve... Nem egészen a mai, mert szerintem most inkább afelé tendálunk, hogy hogy fogjuk tudni legyőzni az idegen inváziót - és nem atomot gyártunk, hanem szeizmikus tölteteket. (Igen, idecitáltam egy érdekes szókapcsolatot egy sci-fiből.) Szerintem inkább a békés hadviselés felett mond egyfajta ítéletet. Háborúzni csak egyféleképpen lehet, és ha már mindenképpen akar valaki harcolni, az nem fogja tudni úgy megoldani, hogy átszalad a falon, és még a kezeit sem kell megmosnia, ha az elméjével állítja meg az ellenség szívét.

„Öld meg a kecskét!”

Ezzel ellentétben a film - mint ahogy már említettem - egyértelműen vígjátékként lép fel, szintén szellemes kritikát mond a paranormális hadviselés felett, de inkább kikacagtatja az abszurd ötletet. Azonban emellett érdekes határt talál, nem mondja ki egyértelműen, hogy nincs ezotéria, vagy felhőoszlatás. Nevet rajta az ember, de néha tényleg átszalad valaki a falon, a kecske pedig megmurdál. Itt már vannak történések, izgalmas a cselekmény, a középpontban pedig az egyik pszichokatona dilemmája áll. Jó és rossz közötti harc folyik, vagy inkább béke és háború közti vívódás. Természetesen a béke győz, a kecskék szabadok. Epikus.

Összegzés

Szerintem a könyv nem túl nagy durranás... Illetve ha valaki mégis nagyon szeretné elolvasni, akkor mindenképpen a film megnézése előtt javasolnám ezt, mert engem megkötöttek az emiatt szállingózó összehasonlítgató gondolatok. Viszont azt gondolom, hogy ha fordítva olvasok-nézek, akkor sem élvezem annyira ezt a könyvet, mert bár érdekes, és gondolatébresztő, kicsit frusztráló, hogy az ember nem tudja; merjen-e nevetni, mert mulatságos, vagy sírjon, mert véresen komoly.

Szerintem 10/6

Számomra a film nagyobb élményt jelentett, és félve meg is jegyzem, hogy ha az ember rákeres a címre, akkor nem a könyvvel kapcsolatos bejegyzések garmadája fogja fogadni...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése